Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. December 22. 12:00, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd

Csökkent a parkoló-bérletek ára Salgótarjánban

Csökkent a parkoló-bérletek ára Salgótarjánban

Jelentősen csökkentette az éves parkoló-bérletek árát Salgótarján önkormányzata.

Döntésük értelmében az új éves bérlet az idén érvényben lévő kettőszázezer forint helyett 120 ezer forint lesz majd. Dóra Ottó, Salgótarján polgármestere a Rádió Focusnak elmondta: a döntést hatástanulmány előzte meg, eszerint mind a lakosság, mind a vállalkozások tehercsökkenéssel számolhatnak, ez a csökkenés pedig hozzájárul a vállalkozások gazdasági helyzetének megerősítéséhez. A bevételkiesés költségvetésre gyakorolt hatása nem jelentős. A kedvező döntés nem csak az éves díjat érinti, hanem a kisebb időtartamúakat is, így a háromnegyed éves bérletért 92 ezer forintot, a féléves parkoló-bérletért 65 ezer forintot, a negyedéves engedélyért 35 ezer forintot, a havi bérletért pedig 12 ezer forintot kell fizetniük az autósoknak. Amint arról beszámoltunk hallgatóinknak, Salgótarján új önkormányzata az első intézkedések között törölte el a városban érvényben lévő parkolási rendeletet, és a 2011 előtti állapotokat állította vissza a fizetős parkolók tekintetében, vagyis csak a szűken vett belváros maradt fizetős.

Forrás: radiofocus.hu

Címkék: parkoló

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 05. 08:00, vasárnap | Helyi

Nyárias meleg, futó záporokkal.

Kezdeti napos időt egyre több gomoly és fátyolfelhő zavarhatja meg.

2024. Május 04. 12:00, szombat | Helyi

Megemlékezés Szent Flórián napján.

Május 4. Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja. Ez a nap a hivatásos, az önkormányzati, a létesítményi és az önkéntes tűzoltóké, valamint az összes tüzes mesterséget művelőé, ezen a napon valamennyiük védőszentje elő

2024. Május 04. 08:00, szombat | Helyi

Jó idő lesz hétvégén, vasárnap van esély záporokra.

Túlnyomóan napos idő várható. Kezdetben a Dunántúlon lesz több a felhő, néhol eső, zápor is előfordulhat.

2024. Május 03. 12:12, péntek | Helyi

Összehangolt csapás a drogkereskedőkre!!!

Kábítószerdílereket iktattak ki a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítői, 4 fő őrizetbe került.